Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M7 expressz (egyéb)

A Budapest és Zala megye között közlekedő "M7 expressz" járatok képeit külön mappa ismertette, azonban az autópálya rövidebb szakaszain is közlekednek érdekességek.

Zala megye után a Somogy megyébe közlekedő távolsági expressz járatok veszik igénybe legnagyobb hosszon az M7-est. A vonalakon a Kapos Volán (és alvállalkozója, a Di-Cam Kft.) és a Volánbusz szolgáltat Kaposvár, Barcs és Nagyatád úticélokkal. Ezek a járatok a marcali, balatonboglári, siófoki vagy székesfehérvári csomópontokig közlekednek az autópályán.

A Veszprém megyébe irányuló járatok egy része az enyingi csomópontig száguld (itt tér le a Balaton északi partján Hévízre és Zalaegerszegre vezető 1190-es vonal is), ezen a Balaton és a Somló Volán buszai járnak.

A székesfehérvári csomópontokig (57-es vagy 64-es) már 8 szolgáltató napi mintegy 43 járatpárja veszi igénybe az autópályát (Alba, Bakony, Balaton, Gemenc, Kapos, Somló, Zala és a Volánbusz). Az úticélok között a Dunántúl legtöbb nagyvárosa szerepel (Székesfehérvár, Veszprém, Ajka, Pápa, Zirc, Tamási, Tapolca, Sümeg). Több Zala megyei járat is csak a székesfehérvári csomópontig közlekedik autópályán (keszthelyi és hévízi járatok), ezek mindkét mappában említésre kerülnek.

A kápolnásnyéki csomópontnál az Alba Volán bizonyos székesfehérvári és kálozi járatai hajtanak fel és le. A martonvásári lehajtónál a Gyúró - Budapest (Alba Volán) expresszek csatlakoznak. 2012 májusa óta a pusztazámori csomópont is kiemelt szerepet kapott: erre közlekednek a Volánbusz új Pusztazámor - Budapest expresszei. Végül az érdi lehajtónál az Érd - Budapest expresszekkel zárul a sor, ám ez (túl azon, hogy gyorsjárat) már elővárosi szerepet lát el, így ezen a viszonylaton már helyközi csuklós autóbuszokkal is találkozunk.

A téma kifejtésének rendje a következő: a Budapesttől mért távolság szerint csökkenő sorrendben, majd ezen belül vonalszám szerint növekvő rendben szerepelnek a vonalak, szolgáltató szerint szétválogatva. Fontos megjegyezni, hogy a lenti leírás többéves ingázói utazási tapasztalat eredménye, tehát nem támaszkodik fordajegyzékre vagy bármilyen forgalmi utasításra. Ebből, illetve a járműállomány változásától (meghibásodás, felújítás, műszaki vizsga, baleset, stb.) függően egy-egy esetben eltérések adódhatnak.

Somogy megye

1174 Budapest - Székesfehérvár - Siófok - Kaposvár:

Kapos Volán

KXE-307 (Irizar Intercentury, Di-Cam Kft.) vagy KKC-026 (Irisbus Ares, Di-Cam Kft.): Kaposvár (5.30) - Budapest (9.50), vissza Budapest (15.15) - Kaposvár (19.25).

FLX-114 (Irizar Intercentury) vagy egy Ikarus E95: Siófok (p13.15) - Budapest (p15.00), vissza Budapest (p16.10) - Kaposvár (p19.25).

Volánbusz

FLR-802 (MAN ÜL353) vagy tetszőleges Ikarus 395 / E95, esetleg más MAN ÜL313: Budapest (6.40) - Kaposvár (10.55), vissza Kaposvár (15.25) - Budapest (19.40).

 

KKC-026     FLX-114     LHZ-020

Balra: KKC-026, középen: FLX-114, jobbra: LHZ-020 (FLR-802 helyett) 

1175 Budapest - Mernye - Kaposvár

Kapos Volán

KKC-026 (Irisbus Ares, Di-Cam Kft.): Kaposvár (v17.30) - Budapest (v20.20), vissza Budapest (v21.30) - Kaposvár (v00.20).

Volánbusz

2012. május 1-jén indult a Volánbusz két pár új expressz járata Kaposvárra, amelyek 2 óra 40 perc alatt teljesítik a közel 200 kilométeres utat. Az első napon Ikarus E99-es (GBS-048) emeletes autóbusz közlekedett Kaposvárra, azóta két Mercedes O350 Tourismo járja a vonalat:

HPE-134 (Mercedes O350 Tourismo): Budapest (9.30) - Kaposvár (12.10), vissza Kaposvár (13.30) - Budapest (16.10). Megjegyzés: az autóbusz további M7-expressz járatot végez Budapest és Székesfehérvár között.

GXK-506 (Mercedes O350 Tourismo): Budapest (13.30) - Kaposvár (16.10), vissza Kaposvár (nv17.30) - Budapest (nv20.20), illetve Kaposvár (v19.15) - Budapest (v21.55).

HPE-134     GXK-506     KKC-026

Balra: HPE-134, középen: GXK-506, jobbra: KKC-026

1176 Budapest - Tab - Kaposvár:

Kapos Volán

KXE-305 (Irizar Intercentury, Di-Cam Kft.): Kaposvár (06.30) - Budapest (09.30), vissza Budapest (16.30) - Kaposvár (19.30).

FLX-114 (Irizar Intercentury): Kaposvár (v16.35) - Budapest (v19.30), vissza Budapest (v20.30) - Kaposvár (v23.20).

KXE-305     FLX-114

Balra: KXE-305, jobbra: FLX-114

1177 Budapest - Balatonboglár - Marcali - Nagyatád - Barcs:

Kapos Volán

KXE-306 (Irizar Intercentury, Di-Cam Kft.): Barcs (05.00) - Budapest (09.15), vissza Budapest (15.15) - Barcs (19.30).

GOH-869 (Ikarus E95, Di-Cam Kft.): Budapest (p15.15) - Böhönye (p18.15).

Volánbusz

Mercedes O560 Intouro: Budapest (6.45) - Nagyatád (11.00), vissza Nagyatád (14.40) - Budapest (19.00).

FHJ-887 (Ikarus 395): Budapest (v7.30) - Barcs (v11.55), vissza Barcs (v13.50) - Budapest (v18.10).

KXE-306     GOH-869    FHJ-887

Balra: KXE-306, középen: GOH-869, jobbra: FHJ-887

Tolna megye

1173 Budapest - Székesfehérvár - Enying - Tamási

Gemenc Volán

KES-835 (Irizar Intercentury, OrangeWays) vagy JOM-410 vagy JOM-420 (mindkettő Ikarus E95, OrangeWays): Tamási (5.55) - Budapest (9.10), vissza Budapest (14.00) - Tamási (17.15).

LKN-772 (Credo EC12, OrangeWays) vagy JOM-410 vagy JOM-420: Tamási (p10.00) - Budapest (p12.35), illetve Tamási (v16.00) - Budapest (v19.15), vissza Budapest (p14.00) - Tamási (p17.15), illetve Budapest (v20.15) - Tamási (v23.25).

KES-835     JOM-420     LKN-772

 Balra: KES-835, középen: JOM-420, jobbra: LKN-772

Veszprém- és Zala megye

1201 Budapest - Veszprém / Balatonakarattya - Balatonfüred

1202 Budapest - Székesfehérvár - Várpalota - Balatonfüred

A két vonalat érdemes együtt kezelni, mert az erre közlekedő napi két autóbusz a két vonalat felváltva járja.

Balaton Volán

FKS-945, HMN-840 (Irizar Century), FLH-224 (Volvo Drögmöller) vagy IAW-004 (Ikarus E95): Balatonfüred (5.50) - Budapest (8.55), vissza Budapest (10.15) - Balatonfüred (13.05), vissza Balatonfüred (13.30) - Budapest (15.40), vissza Budapest (16.45) - Balatonfüred (19.45).

FKS-945, HMN-840 (Irizar Century), FLH-224 (Volvo Drögmöller) vagy IAW-004 (Ikarus E95): Balatonfüred (m6.05) - Budapest (m8.55), vissza Budapest (10.15) - Balatonfüred (13.05) másodrészként, vissza Balatonfüred (13.30) - Budapest (15.30) másodrészként, vissza Budapest (16.30) - Balatonfüred (19.05).

KUU-874 (Ikarus 395): Balatonfüred (v13.30) - Budapest (v15.30), vissza Budapest (v16.30) - Balatonfüred (v19.05).

 HMN-840     FKS-945     KUU-874

    Balra: HMN-840, középen: FKS-945, jobbra: KUU-874

1203 Budapest - Balatonalmádi - Tapolca

Somló Volán

GSG-357 vagy GBG-588 (Ikarus E95): Budapest (m17.40) - Tapolca (m21.07). Megjegyzés: az autóbusz Hévízről jön (1212-es vonal).

GBG-588     GSG-357

Balra: GBG-588, jobbra: GSG-355

1204 Budapest - Székesfehérvár - Bakonycsernye - Zirc

Bakony Volán

GSG-314 (Ikarus E95), ritkán KXY-288 (Credo EC12) még ritkábban FJZ-840 (Credo IC11): Zirc (6.35) - Budapest (9.31). Megjegyzés: az autóbusz Veszprémbe tér vissza (1205-ös vonal).

 GSG-314     FJZ-840

Balra: GSG-314, jobbra FJZ-840

1205 Budapest - Székesfehérvár - Veszprém

Ebben a részben csak a Budapest - Veszprém (és Budapest - Várpalota) viszonylatú járatok szerepelnek. A hosszabb járatok (Ajka, Devecser, Tapolca, stb.) a megfelelő mezőszám alatt keresendők, míg a Budapest - Székesfehérvár expresszek a Fejér megye fejezetben kerülnek kifejtésre.

Alba Volán

HIY-427, HZT-858, HZT-962 (Ikarus E95) vagy JKM-783 (Volvo 8700): Budapest (9.15) - Veszprém (11.30), vissza Veszprém (14.15) - Budapest (16.30). Megjegyzés: az autóbusz Székesfehérvár - Budapest - Székesfehérvár fordát is végez. 2012. január 31-ig erre közlekedett a KNR-768 és KNR-769 rendszámú háromtengelyes Alfa Regio is.

HIY-427     HZT-962     JKM-783

Balra: HIY-427, középen: HZT-962, jobbra: JKM-783

Bakony Volán

FKU-318 (Setra S315GT-HD) vagy FJZ-215 (Mercedes O404): Veszprém (6.00) - Budapest (8.21), utána hévízi járat (1212-es vonal).

KBJ-113 (Setra S315UL): hévízi járat (1212-es vonal), utána Budapest (19.45) - Veszprém (21.47).

LPN-584 (MAN Lion's Coach) vagy FJZ-215: Veszprém (m6.00) - Budapest (m8.15), vissza Budapest (m12.45) - Veszprém (m14.59), vissza Veszprém (m16.30) - Budapest (m18.44), vissza Budapest (m19.15) - Veszprém (m21.30). Ezen felül Veszprém (szo13.15) - Budapest (szo15.30), vissza Budapest (szo16.00) - Veszprém (szo18.06).

HIY-238 (Ikarus E98HD): Veszprém (9.45) - Budapest (12.00), vissza Budapest (m13.00) - Veszprém (m15.02), illetve Budapest (szo12.45) - Veszprém (szo15.00), illetve Budapest (v13.15) - Veszprém (v15.30).

GSG-314 (Ikarus E95): Budapest (10.45) - Veszprém (13.00). Megjegyzés: az autóbusz előtte zirci járatot végez (1204-es vonal).

FKU-338 (Irizar Intercentury): Budapest (23.10) - Veszprém (1.15). Megjegyzés: az autóbusz előtte szombathelyi járatot végez (1243-as vonal).

JOU-731 (Ikarus 395): Budapest (p19.15) - Várpalota (p21.00), illetve Budapest (v19.15) - Várpalota (v21.00).

FKU-319 (Setra S315HD): Budapest (v19.15) - Veszprém (v21.30).

FJZ-215 (Mercedes O404), FKU-319 (Setra S315HD) vagy GDK-137 (Ikarus 395): Várpalota (h6.30) - Budapest (h8.21), vissza Budapest (h9.45) - Várpalota (h11.36) a 1212-es vonalon.

FJZ-215     FKU-319     LPN-584

Balra: FJZ-215, középen: FKU-319, jobbra: LPN-584

Balaton Volán

FLJ-677 vagy FLJ-678 (Volvo Drögmöller): Veszprém (9.00) - Budapest (11.15), vissza Budapest (m12.15) - Veszprém (m14.05), egyébként Budapest (12.15) - Veszprém (14.30), vissza Veszprém (15.45) - Budapest (18.00), vissza Budapest (22.00) - Veszprém (0.05).

FLJ-677 vagy FLJ-678 (Volvo Drögmöller): Veszprém (m9.00) - Budapest (m10.50), vissza Budapest (12.15) - Veszprém (14.30), vissza Veszprém (16.10) - Budapest (18.10), vissza Budapest (20.45) - Veszprém (22.45). Hétvégén az első forduló kimarad.

FBD-327 (Ikarus 386): Budapest (p12.15) - Veszprém (p14.30)

FBD-328 (Ikarus 386) vagy GDK-583 (Ikarus 395): Veszprém (v15.45) - Budapest (v18.00), vissza Budapest (v20.45) - Veszprém (v22.35).

HRR-872 (Ikarus E95) vagy FLM-889 (MAN Lion's Coach): Veszprém (v16.10) - Budapest (v18.10), vissza Budapest (v22.00) - Veszprém (v23.50).

GDK-583 (Ikarus 395): Veszprém (p15.25) - Budapest (p17.55), vissza Budapest (p20.45) - Veszprém (p22.45).

FBD-327     FLJ-677 és FLJ-678     FLM-889

Balra: FBD-327, középen: FLJ-677 és FLJ-678, jobbra: FLM-889

Somló Volán

KUM-431 (Ikarus E95) vagy LKC-088 (Credo EC12): Budapest (v10.45) - Veszprém (v13.00).

LKC-088

LKC-088

Volánbusz

HPE-267 (Mercedes O560 Intouro): Veszprém (4.30) - Budapest (6.45), vissza Budapest (11.45) - Veszprém (14.00), vissza Veszprém (15.00) - Budapest (17.05), vissza Budapest (18.15) - Veszprém (20.30). Megjegyzés: 2012 májusáig ezt a fordát végezte a HKP-229 (Mercedes O580 Travego).

IFC-232 (Mercedes O560 Intouro): Budapest (m15.30) - Veszprém (m17.45), vissza Veszprém (m19.15) - Budapest (m21.15).

LHZ-025 (MAN ÜL313): Budapest (szo13.15) - Veszprém (szo15.30), vissza Veszprém (szo19.15) - Budapest (szo21.15).

Tetszőleges Ikarus 395: Budapest (v17.15) - Veszprém (v19.27), vissza Veszprém (v20.30) - Budapest (v22.30).

FLX-656 (MAN SÜ313 Classic), ritkán FLR-832 (MAN SÜ313): Budapest (7.15) - Veszprém (9.30), vissza Veszprém (11.15) - Budapest (13.30).

FLX-657 (MAN SÜ313 Classic): Budapest (8.15) - Veszprém (10.20), vissza Veszprém (12.30) - Budapest (14.45).

FSJ-668 (MAN ÜL313): Budapest (m7.45) - Veszprém (m9.55), vissza Veszprém (m12.00) - Budapest (m14.00).

FLX-419 (MAN ÜL313): Budapest (8.45) - Veszprém (11.00), vissza Veszprém (13.00) - Budapest (15.00).

Nem ritka esemény, hogy a nevezett autóbuszok helyett 395-ös és E95-ös Ikarusok közlekednek, illetve pénteken és vasárnap gyakori a másodrészek közlekedése.

FLR-832     FSJ-668     HPE-267

Fordakocsik - balra: FLR-832, középen: FSJ-668, jobbra: HPE-267

GBG-571     FHJ-887     FAB-195

Egyebek - balra: GBG-571, középen: FHJ-887, jobbra: FAB-195

Zala Volán

GWX-067 (Ikarus E98HD): Budapest (p14.10) - Veszprém (p16.10), vissza Veszprém (p16.20) - Budapest (p18.00).

GWX-067

GWX-067

1206 Budapest - Székesfehérvár - Veszprém - Zirc

Volánbusz

LHZ-025 (MAN ÜL313): Budapest (v13.45) - Zirc (v16.35), vissza Zirc (v18.20) - Budapest (v21.15).

LHZ-025

LHZ-025

1212 Budapest - Székesfehérvár - Veszprém - Tapolca - Keszthely - Hévíz

Bakony Volán

FKU-318 (Setra S315GT-HD): Budapest (9.45) - Hévíz (14.21).

KBJ-113 (Setra S315UL) : Hévíz (14.25) - Budapest (18.55).

JOU-731 (Ikarus 395): Tapolca (v15.30) - Budapest (v18.50).

KBJ-113     FKU-318     JOU-731

Balra: KBJ-113, középen: FKU-318, jobbra: JOU-731

Somló Volán

GSG-357 vagy GBG-588 (Ikarus E95): Hévíz (m10.50) - Budapest (m15.30), illetve Tapolca (v17.15) - Budapest (v20.40), vissza Budapest (v21.25) - Tapolca (v0.31), illetve munkanapokon a 1203-as vonalon.

JOU-687 (Ikarus E95): Sümeg (v11.25) - Budapest (v15.30).

FDC-296 (Ikarus 395) és gyakran IEA-688 (Credo IC11): Tapolca (p11.55) - Budapest (p15.30).

LCF-297 (Alfa Regio): Tapolca (17.15) - Budapest (20.40), vissza Budapest (21.25) - Tapolca (0.45).

GYB-711 (Ikarus E95) vagy EUX-263 (Ikarus 395): Tapolca (v17.15) - Budapest (v20.40), vissza Budapest - Tapolca rezsi.

IEA-688     LCF-297     EUX-263

Balra: IEA-688, középen: LCF-297, jobbra: EUX-263

Zala Volán

JWC-940 (Setra S319UL): Keszthely (4.00) - Budapest (8.00), vissza Budapest (14.15) - Keszthely (18.20).

LJL-459 (Setra S315UL): Budapest (m,szo 13.45) - Keszthely (m,szo 17.30).

FKN-692 vagy LOY-452 (Setra S315GT-HD): Keszthely (p9.40) - Budapest (p13.25).

FKN-692     JWC-940     LOY-452

Balra: FKN-692, középen: JWC-940, jobbra: LOY-452

1224 Budapest - Veszprém - Tapolca - Sümeg

Somló Volán

HZT-857 (Ikarus E95), régebben KUM-431 (Ikarus E95): Sümeg (5.30) - Budapest (10.00). Megjegyzés: más mezőszám alatt jön vissza.

LNV-391 (Credo EC12): Budapest (14.45) - Sümeg (19.15).

EUX-261 (Ikarus 395): Budapest (m14.45) - Ajka (m17.49) másodrészként.

HZT-857     KUM-431

Balra: HZT-857 (régi fordakocsi), jobbra: KUM-431 (aktuális fordakocsi)

1229 Budapest - Veszprém - Pápa

Bakony Volán

FKU-311 (Mercedes O350 Tourismo): Pápa (isk h-cs 6.50) - Budapest (isk h-cs 10.20), vissza Budapest (isk h-cs 16.00) - Pápa (isk h-cs 19.00).

FKU-309 (Mercedes O350 Tourismo): Pápa (6.55) - Budapest (10.30), vissza Budapest (16.15) - Pápa (19.35).

EXM-606 (Ikarus 395) vagy FBD-329 (Ikarus 386): Pápa (isk p6.50) - Budapest (isk p10.20), vissza Budapest (isk p16.00) - Pápa (isk p19.00).

FLZ-140 (Mercedes O404): Pápa (p9.10) - Budapest (p12.35), illetve Pápa (v12.10) - Budapest (v15.05), vissza Budapest (v16.15) - Pápa (v19.19).

EXM-606     FLZ-140     FKU-309

Balra: EXM-606, középen: FLZ-140, jobbra: FKU-309

1230 Budapest - Veszprém - Devecser - Sümeg

Bakony Volán

FKU-319 (Setra S319HD): Sümeg (v15.05) - Budapest (v18.55).

Somló Volán

EUX-261 (Ikarus 395): Ajka (m4.20) - Budapest (m7.25), vissza Ajkára másodrész a 1224-es vonalon.

EUX-284 (Ikarus 395): Ajka (m4.20) - Budapest (m7.25), vissza Budapest (m13.15) - Ajka (m16.25).

FHJ-941 (Ikarus 395): Ajka (h,p 4.20) - Budapest (h,p 7.25), vissza Budapest (h,p 13.15) - Ajka (h,p 16.25).

JOU-680 (Ikarus 395): Sümeg (8.20) - Budapest (12.30), vissza Budapest (m,szo 17.45) - Sümeg (m,szo 21.43), illetve Budapest (v14.30) - Sümeg (v18.08).

GUP-046 (Ikarus E95): Sümeg (11.50) - Budapest (16.00), vissza Budapest (20.15) - Sümeg (0.05).

JOU-687 (Ikarus E95): Sümeg (m,szo 11.50) - Budapest (m,szo 16.00), vissza Budapest (18.45) - Sümeg (22.57).

HZT-857 (Ikarus E95), régebben KUM-431 (Ikarus E95): Budapest (m,szo 14.30) - Sümeg (m,szo 18.08), illetve Budapest (v17.45) - Sümeg (v21.43).

GBG-599 (Ikarus E95): Ajka (m5.20) - Budapest (m8.15), illetve Ajka (szo4.20) - Budapest (m7.25), vissza Budapest (m,szo 17.15) - Ajka (m,szo 20.08).

HVP-156 (Ikarus E95): Ajka (p9.20) - Budapest (p12.30).

LNV-391 (Credo EC12), néha JOU-686 (Ikarus E95): Sümeg (5.50) - Budapest (10.05), vissza a 1224-es vonalon.

JOU-680     EUX-284     GBG-599

Balra: JOU-680, középen: EUX-284, jobbra: GBG-599

LNV-391     HVP-156     HRE-910

Balra: LNV-391, középen: HVP-156, jobbra: HRE-910

1240 Budapest - Veszprém - Ajka - Devecser

Volánbusz

GXK-502 vagy GXK-505 (Mercedes O350 Tourismo): Devecser (5.35) - Budapest (9.00), vissza Budapest (15.45) - Devecser (19.15).

GXK-502 vagy GXK-505 (Mercedes O350 Tourismo): Devecser (6.15) - Budapest (9.15), vissza Budapest (16.45) - Devecser (19.50).

GXK-507 vagy HBC-601 (Mercedes O350 Tourismo): Budapest (6.00) - Ajka (9.05), vissza Ajka (10.00) - Budapest (13.00).

GXK-507 vagy HBC-601 (Mercedes O350 Tourismo): Budapest (11.15) - Devecser (14.20), vissza Devecser (16.35) - Budapest (20.00).

KMY-823 (MAN ÜL313): Budapest (v12.45) - Ajka (v15.50), vissza Ajka (v16.50) - Budapest (v19.35).

     HBC-601     GXK-502

Balra: HBC-601, jobbra: GXK-502

Vas megye

1241 Budapest - Veszprém - Devecser - Szombathely

Volánbusz

HBC-605 (Mercedes O350 Tourismo): Budapest (6.45) - Szombathely (11.10), vissza Szombathely (14.40) - Budapest (19.05).

1243 Budapest - Veszprém - Ajka - Sárvár - Szombathely

Bakony Volán

FKU-338 (Irizar Intercentury): Szombathely (16.45) - Budapest (22.17).

LPN-584 (MAN Lion's Coach) vagy HIY-238 (Ikarus E98HD): Devecser (v18.30) - Budapest (v21.45).

FES-379     FKU-338

Balra: FES-379, jobbra: FKU-338

Fejér megye

1163 Budapest - Sukoró - Székesfehérvár - Káloz

Alba Volán

HIY-428 (Ikarus E95): Káloz (6.40) - Budapest (9.05), vissza Budapest (10.40) - Székesfehérvár (12.05), vissza Székesfehérvár (12.35) - Budapest (14.05), vissza Budapest (15.00) - Székesfehérvár (16.25).

HIY-427, HZT-858, HZT-962 (Ikarus E95) vagy JKM-783 (Volvo 8700): Székesfehérvár (szo,v 6.20) - Budapest (szo, v 7.45), vissza Budapest (8.00) - Székesfehérvár (9.25), vissza Székesfehérvár (18.15) - Budapest (19.40), vissza Budapest (20.00) - Székesfehérvár (21.25).

FAL-253FAL-254 (Ikarus 253) vagy EWS-934 (Ikarus 396), régebben HFZ-559 (Credo IC9,5): Székesfehérvár (p12.35) - Budapest (p14.00).

HIY-428     FAL-253

Balra: HIY-428, jobbra: FAL-253

1205 Budapest - Székesfehérvár

Alba Volán

HIY-427, HZT-858, HZT-962 (Ikarus E95) vagy JKM-783 (Volvo 8700): Székesfehérvár (m6.20) - Budapest (m7.35).

HIY-427, HZT-858, HZT-962 (Ikarus E95) vagy JKM-783 (Volvo 8700): Székesfehérvár (m6.30) - Budapest (m7.45), vissza Veszprémbe (vö. Veszprém megye, 1205), majd Budapest (17.30) - Székesfehérvár (18.45).

FAL-253, FAL-254 (Ikarus 253) vagy EWS-934 (Ikarus 396), régebben HFZ-559 (Credo IC9,5): Budapest (p15.00) - Székesfehérvár (p16.15).

HFZ-559     FAL-253     EWS-934

Balra: HFZ-559, középen: FAL-253, jobbra: EWS-934

Balaton Volán

FKS-945, HMN-840 (Irizar Century), FLH-224 (Volvo Drögmöller) vagy IAW-004 (Ikarus E95): Budapest (X10.00) - Székesfehérvár (X11.14), vissza Székesfehérvár (X15.00) - Budapest (X16.13). Megjegyzés: a járat évekig közlekedett, jelenleg viszont nem.

FKS-945     FLH-224     IAW-004

Néhai Budapest - Székesfehérvár expressz... balról jobbra: FKS-945, FLH-224, IAW-004

Volánbusz

HPE-134 (Mercedes O350 Tourismo): Székesfehérvár (6.00) - Budapest (7.15), régebben Székesfehérvár (5.20) - Budapest (6.30), utána kaposvári járatok (vö. Somogy megye, 1175), majd Budapest (m17.00) - Székesfehérvár (m18.15), illetve Budapest (v17.15) - Székesfehérvár (v18.30).

HPE-268 (Mercedes O560 Intouro): Székesfehérvár (5.20) - Budapest (6.30), vissza Budapest (14.15) - Székesfehérvár (15.30), vissza Székesfehérvár (16.15) - Budapest (17.30), vissza Budapest (18.00) - Székesfehérvár (19.15).

Régebben EEM-668 (Ikarus 398), EJG-657 (Ikarus 395) vagy bármi, ami gurult: Budapest (m18.00) - Székesfehérvár (m19.15).

IFC-231 (Mercedes O560 Intouro): Budapest - Székesfehérvár rezsi, majd Székesfehérvár (v20.05) - Budapest (v21.15).

IFC-233 (Mercedes O560 Intouro): Budapest - Székesfehérvár rezsi, majd Székesfehérvár (v13.50) - Budapest (v15.00).

LHZ-028 (MAN ÜL313), korábban IBN-623 (Mercedes O560 Intouro): Budapest (h-cs17.00) - Székesfehérvár (h-cs18.15), vissza rezsi.

LHZ-030 (MAN ÜL313): Budapest (p11.15) - Székesfehérvár (p12.24), vissza Székesfehérvár (p12.50) - Budapest (p14.00).

EJG-655 (Ikarus 395): Budapest (p17.00) - Székesfehérvár (p18.15), vissza Adonyba rezsi.

FHJ-887 (Ikarus 395): Budapest (p18.15) - Székesfehérvár (p19.30), vissza rezsi.

GHP-401     EJG-657     HGS-371

Variációk a 18 órás Bp - Szfvár expresszre: balra: GHP-401, középen: EJG-657, jobbra: HGS-371

Zala Volán

IAB-862 (Setra S319UL): Budapest (p13.45) - Székesfehérvár (p14.59), vissza rezsi.

IAB-862

IAB-862

8171 Budapest - Martonvásár - Gyúró (2013-ra megszűnt)

Alba Volán

LLB-436 (Irisbus Crossway, Viszló Trans), gyakran FKB-955 (Ikarus 365, Viszló Trans): Gyúró (m5.50) - Budapest (m6.55), vissza Budapest (m7.05) - Martonvásár (m7.47), később Gyúró (m13.30) - Budapest (m14.25), vissza Budapest (m14.45) - Gyúró (m15.44), vissza Gyúró (m15.45) - Budapest (m16.44), vissza Budapest (m16.45) - Gyúró (m17.39).

LZY-610 (Alfa Regio, Viszló Trans): Gyúró (m4.40) - Budapest (m5.35), vissza Budapest (m5.40) - Gyúró (m6.35).

LLB-436     LZY-610     FKB-955

Balra: LLB-436, középen: LZY-610, jobbra: FKB-955

Pest megye

Volánbusz

724 Budapest - M7 - Sóskút - Pusztazámor

Az ország legfiatalabb és egyben egyik legrövidebb M7-expressz járata a pusztazámori, 2012. május 2-án indult, és csak az érdi lehajtó utáni első csomópontig vezet az útvonal az autópályán. Mégis ezzel az újítással 40 percre csökkent az eddigi 64 perces menetidő. Az újdonság értékét tovább fokozza, hogy ezen a vonalon tesztelte a Volánbusz az új Credo Inovell 12 típust. Alább a képek ebből nyújtanak ízelítőt.

inovell1.jpg     inovell2.jpg

731 Budapest - (Sasadi út - ) M7 - Érd

732, 734, 735, 736 Budapest - (Péterhegyi út - ) M7 - Érd

Az utolsó M7-expressz vonalak Budapest és Érd között húzódnak. Eltérés a budapesti oldalon, hogy a 731-es vonal járatai a Sasadi út érintésével közlekednek, míg a 732, 734, 735 és 736-os vonalak a Péterhegyi úton át hagyják el a várost. A látszólag azonos viszonylatok az Érden belüli szakaszokban térnek el, illetve az üzemidőben: egyes vonalak csak reggel, mások csak délután üzemelnek. A vonalakon Ikarus 280-as és C80-as csuklósok közlekednek legnagyobb számban, de akad néhány Mercedes O345G Connecto is. Ezeken a vonalakon nem érvényesül az autópálya gyorsaságának előnye: az autópályás járatok 40 - 48 perc alatt érik el az érdi autóbusz-állomást, míg a 7. sz. főúton közlekedő lassújáratok 25 perc alatt érnek ugyanoda. A feltárt területek azonban nagyban eltérnek.

731     735

Balra: egy 731-es vonali járat, jobbra: egy 735-ös vonali járat